Open Library

Napok óta próbálom környezetemet meggyőzni – változó sikerrel – hogy változás küszöbén állunk. Talán annak tudható be mindez, hogy 10 évvel ezelőtt nem igazán gondoltan volna, hogy 2007 tájékán smartphone-nak fogják hívni a trikódert. Ezzel már talán rá is világítottam az eseményláncolat egyik elemére.
A másik eleme már nem annyira egyszerű. Színtiszta emberi tényező, de abból is a legkiszámíthatatlanabb.

Első része:
Sokszor azt hallom, hogy a könyvtár és a versenyszféra nem összekeverendő, még csak érintőleges említése is korosztályfüggetlen, bősz haragot vált ki. Mindenkinek lelke rajta, hogy elfogadja a közgazdaság törvényeit, vagy dacol velük. Ez persze olyan, mintha az udvaron álló diófáról elrugaszkodva és később magamhoz térve átkoznám azt, aki a tömegvonzásra és az alant elterülő kertibútornak testemben okozandó egészségkárosító hatására hívná fel figyelmemet. Harry Sheldon óta pedig tudni vélem, hogy a közgáz nem egyéb, mint matematika ráadásul olyan matematika, mely az embertömegek viselkedését próbálja leírni. Talán csak képzelgés, és vizsgabuktató gondolat Asimov-ot belekeverni, de talán mégsem áll messze a valóságtól.
Az egésznek így viszont egész más vetülete lesz. Nem pusztán a pénzről szól a dolog, az csupán járulékos melléktermék, közvetítő eszköz, mely a kohéziós erőt adja. Az igazi mozgatórugó maga az ember. Egyrészt könyvtárba, többek közt, azért is járunk, mert nem vagyunk olyan gazdagok, hogy mindent megvegyünk amit el akarunk olvasni. Másrészt egy meglehetősen morbid példával élve, ha Győzike elkezdene olvasni. Rendszeresen, komoly irodalmat, sokat… stb. több, mint valószínű, hogy megugrana a könyvpiac esetleg a könyvtárak látogatottsága adott könyvekből. Győzikét persze be lehetne helyettesíteni más olyan médiaszemélyiséggel, aki nagyobb tömegekre van ilyen-olyan hatással. Az emberek sok mindent, azért csinálnak, mert a másik is azt csinálja.
Vagy vegyük azt, ha megváltozna a társadalmi értékítélet és a 200 évvel ezelőtti lenne divatban, ahol még számított a partiképes ifjú műveltsége és olvasottsága, sok könyvtárvezető napokig zokogna a boldogságtól. Szintén emberi tényező, bár ösztönös és tudattalan. Kedvenc hasonlatommal élve, a XVIII – XIX században úgymond előny, hogy mást ne mondjak evolúciós előny származott a partiképes fiatalnak belőle. Márpedig a jó partner megválasztása ezt jelent. (Biztonság a gén továbbadásra.) Azonban a XXI. század elején egy 7-es BMW-vel való megjelenés már nagyobb és sikeresebb hatást ér el, mint a fél könyvtár elolvasása. (Már csak azért is, mert az nem látszik kívülről.)
Ha pedig kisebb energiaráfordítással, vagy másképp felhasználva ugyanazt az energiát eredményesebbek lehetünk, akkor azt fogjuk választani. Egykori brókeres múltamból felmerül előttem egyik főnököm mondása. “Ha egy teljes napba kerül felásni a kertet, akkor miért vesződjünk vele, amikor két óra ráfordítással kényelmesen kereshetünk annyi pénzt, melynek a feléből fel tudunk fogadni valakit ásásra.” Megéri kertet ásni, ha bár elönt a jóleső fáradtság utána, de ugyanúgy a haverokkal való focizás után is?
Megéri olvasni?

Második része:
Fogalmazhatnék úgy is, hogy a „legszebb ellenség,” Amíg a közgázt lehet gyűlölni, addig a az olvasót (felhasználót) nem igazán lehetne azért okolni, elmarasztalni, mert más módon olvas. Vagy éppen létrehoz valamit, közösségi tudásbázist épít.
Profán módon a Klog is egy „ellenség”, túl azon, hogy más szemléletet vall, a 100 %-os szakmai blogjai révén megkerüli a hivatalos szakirodalmat. Így én is sutba dobok minden olyan szabályt, elvárást, szokást mely azt fogadja el szakirodalomnak, ahol tökéletes hivatkozásjegyzék van készítve, bizottság szignálja el és folyóiratban jelenik meg. Ahol hivatkozni lehet rám és archiválnak, jogaim vannak éppúgy, ahogy a kiadó lapnak is. Viszont mekkora esélye van annak, hogy havonta / hetente / naponta publikálási lehetőséghez jussak, és valamelyik írásomat felolvassák a (volt) képző intézményemben? Kaphatnék-e gratulációt portugálul rajzaimért? Jártam volna-e konferenciákon, mint előadó az Internet nélkül? Illúzióként még akár meghatározó személyiség is lehetnék a könyvtár szakmán belül… bár talán ez utópia, de épp ez a szépség az egészben. A teljes szabadság révén nem kell ilyenekkel foglalkozni.

Az ilyen lehetőségeket nehéz beintegrálni könyvtári körülményekbe. Egyre több szakmai publikáció kizárólag ezen a csatornán jelenik meg. Vagy vegyük azt a vita tárgyát képező trendet(?), hogy a napi sajtó egyre inkább az Internet felé mozdul. Mit kezdünk majd az olyan olvasóval, akinek a két évvel ezelőtti sajtóanyag előkereshető az Internetről? És ezt otthonról megteheti. Egyre másra gyarapszik azoknak az eseteknek a száma, amikor a egyszerű ember válik a tudósítóvá. A médiák szép lassan összeolvadnak.
De akár vehetjük például a klasszikus (Lehet valami néhány alatt klasszikus?) Wikipediát. Egyre több iskoláskorú olvasónk hasonló forrásból szerzi be a házidolgozathoz, kiselőadáshoz, tanuláshoz az anyagot. Egy középiskolában pedig nincs plágium kereső, így évről évre ugyanazokat keresik, a gépiesen kiadott ugyanolyan feladatokhoz.
Ha vennénk magunknak a fáradságot egy év alatt összegyűjthetnénk mindent, és a következő év szeptemberében pedig csak átadnák CD-n. Csak épp ezzel magunk alatt vágnánk a fát, így ezért nem tesszük.

Persze már az is elég szégyenletes helyzet, ha arra kényszerülünk, hogy az Internetet javasoljuk infoforrásnak. Most talán még elkell a segítség, de öt-tíz év múlva már nehéz lesz olyan embert találni, akinek segíteni kell.
Marad tehát a szépirodalom. Hagy hangsúlyozzam ki, hogy én kizárólag a kisvárosi közművelődési könyvtárak szemszögéből nézem a dolgokat, mert őket fogja leginkább érinteni a jövő változásai.

Tehát marad a szépirodalom.
Technikai oldalról nézve az e-book olvasók nagy hatással lesznek erre a szegmensre. Elég a videotékákra vagy a zenei CD eladásokra nézni. Haldokolnak.
Már hallom, felkiált minden könyvtáros… A könyv az más!

Miért?

Miért lenne az más? (Talán rögeszmémmé válik e gondolat?) Miért lenne az emberek nagy tömege különleges viszonyba a könyvvel? Téveszme azt hinni, hogy csak azért, mert egy Guttenberg nevű ember egyszer úgy gondolta, jó ötlet volna ha mindenki olvasna, a „mindenki” azt a közvetítőközeget fogja használni örök időkig. Különösen ha arról van szó, hogy mindezt megteheti kevesebb energia (anyagi) ráfordítással. Hibáztathatjuk-e a felhasználót, elkönyvelhetjük-e az olvasót „ellenségnek” ha más módszert választ az olvasásra? Ő olvas továbbra is, csak épp a lábát sem kell kitenni otthonról, hogy bármit megszerezzen.

A fiatalabb generáció (a 20 év alattiak) teszi ki, a könyvtárba járók 60%-át és ők olvasnak a legtöbbet is. És ha nem muszály, nem is fog mozdulni. Próbálja meg valaki lebeszélni a fiát/lányát vagy a környezetében élő tinit a mobil használatáról. Sok sikert hozzá!

Az utóbbi években a filmekhez és a zenékhez hasonlóan a könyvek, magazinok, hangoskönyvek is megjelentek. Mind nagyobb számban, elképesztő sebességgel terjedve.
Az „ellenségek” terjesztik. Hisz mindenképpen ellenség az, aki a jogvédett könyvet digitalizálja és ingyen közzéteszi. Most még csak a kiadók és jogvédők számára ellenség, de néhány év múlva már mi is utálni fogjuk. A egyszerű Netező számára viszont akár a szabadságharcos eszmét is megtestesítheti. (akár a Fahrenheit 451 hősei).

Miközben a Netes könyváruházak új könyveire adott nagyker áras kedvezményeit nézem, egyet is értek ezzel a kijelentéssel. Legfőképpen azért, mert megvalósul az esélyegyenlőség. Mindenki hozzájuthat a könyvhöz. Földrajzi helytől, társadalmi helyzettől, vallási politikai beállítottságtól függetlenül. Ám más tervek is, a „szabadságharcosoktól” függetlenül, ezen az úton járnak. A Google nagyszabású digitalizálási projektjei, a Digitális Világkönyvtár létrehozása… stb.
Tekintsük ellenségnek azokat akik hozzájárulnak ehhez? A könyvtárak nem éppen ezért jöttek létre? A kódex szebb és értékesebb volt, mint a papír, de… nekem is szimpatikusabb a ló, mint közlekedési eszköz, a kuvasz, mint zárt láncú megfigyelő rendszer és biztonsági kapu, fáról enni a gyümölcsöt és mezítláb sétálni a fűben. A legtöbb ember számára mégis a Lexus a környezetbarát, a távfelügyelet és köztéri kamerák a biztonság és a gyorskaják elfogyasztása a táplálkozás egyetlen útja, a baktériumokat meg mindenáron irtani kell.
Vagy vegyük a Harry Potter magyar fordításai körül kialakult fodrozódást. Ellenség-e a fordító, bűnt követ-e el az, aki otthon kezdett a fordításba? Kérdésre kérdés a válasz: 300 éve is bűn volt? És 150 éve?

Ellenség-e az 5percangol készítője? Nos 56000 ember számára semmiképenne sem.  Az ember egyszerre szereti és elutasítja a szabadságot. Ebben az esetben szereti, és nem kedveli ha a jog, a kiadók meggátolják abban, hogy zenét hallgathasson, filmet nézhessen, könyvet olvasson.
Torrent, rapidshare, warez, DC, http, ftp… mind lehetőség arra, hogy ingyen letöltsünk. Ismernünk kell már ezeket a lehetőségeket, tudni kell róla. Ugyanis az olvasóink tudnak róla és meg fogják tenni, amit meg lehet. Már csak azért is, mert nem is egy könyvtárost ismerek aki büszke, hogy több ezer elektronikus könyve van. Nem valószínű, hogy fizetett érte, miért gondolhatnánk, hogy bárki más fizetne.
Ha pedig a DRM meghal, és az összes kiadó párhuzamosan e-book formátumban is kiadja a könyveiket, ledőltek az utolsó akadályok is a terjedés előtt.

A könyvtárak miként szállnak szembe ezzel az „ellenséggel”? Nem tudom, de néha azt látom, hogy Balmazújvároson én leszek „Az utolsó könyvtáros!” és lehet még a nyugdíjat sem kell megvárni ehhez.